Duna-parti őrsgyűlés

Bi-Pi- a cserkészmozgalom alapítója többször is kiemelte, hogy mennyire fontos a természet megismerése, valamint, hogy ahányszor csak tehetjük, tartsuk foglalkozásainkat a szabadban. Az első októberi őrsgyűlés keretein belül meg is ragadtuk az alkalmat egy kis kirándulásra, és a teljes kiscserkész raj (kicsit foghíjasan ugyan) közösen a budafoki Duna-part felé vette az irányt, ahol különféle természetben játszható játékokkal töltöttük el az időt, olyanokkal, amiket egyébként még a cserkészotthon kertjében sem igazán tudnánk játszani a helyhiány miatt.

IMG_7846_kicsi

IMG_7929

A gyerekek (meg persze az őrsvezetők is :)) nagyon élvezték ezt a rendhagyó őrsgyűlést, el is határoztuk, hogy megpróbálunk a jövőben is minél többször sort keríteni az ehhez hasonló alkalmakra. És hogy a szülők se maradjanak ki mindenből, készült néhány fotó (a cikkben bemutatottakon kívül), amelyek megtekinthetőek itt: Google Plus galéria

IMG_7944_kicsi

„Miért tekinthető a természetjárás a cserkészet kulcstevékenységének? Ez az a kérdés, amely megkülönbözteti a cserkészetet a szokásos fiúegyesületektől. A természetjárás, mint arról már talán túlságosan is sokat beszéltem, a legalkalmasabb eszköz, hogy megnyissa a fiúk lelkét és gondolkodását, egyúttal pedig – hacsak képzőjük nem téveszti szem elől – megtanítja őket a természet, következésképpen a művészet szépségeinek értékelésére, és így elvezeti őket az élet magasabb rendű élvezetéhez. Ez kiegészíti azt, amiért már előzőleg is támogattam a természet tanulmányozását, mégpedig Isten, a Teremtő felismerése bámulatos művén keresztül, és akaratának aktív teljesítése mások szolgálatában.”

/Bi-Pi/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .