Őszi cserkésztúra a Pilisben

További képek a galériánkban

Egy csípősen hűvös szombati nap reggelén cserkész raji túrára indultunk, a szerencsésen közel lévő Pilis hegységbe. A cserkészotthontól kis létszámmal ugyan, de annál nagyobb lelkesedéssel vágtunk neki az útnak. Semmiképp sem hívhatnánk teljesítménytúrának a kirándulást, inkább amolyan kellemes, tél előtti levezető terepgyaloglásnak. Az erdő lombhullató részének sokszínűsége, valamint a felsőbb, örökzöld réteg monotonitásával alkotott kontrasztja gyönyörűen mutatta meg a természet változatosságát. Az egyik hegytetőn megpihenve elfogyasztottuk otthonról hozott elemózsiánkat, majd egy nagy nyílt felület – nevezhetjük dombos mezőnek is – felé vettük utunkat. Ezután a közeli faluból indultunk haza az éppen elcsípett busszal, majd az este folyamán kipihentük a túra fáradalmait.

Kiscserkész téli kirándulás 2015

November 28-án, szombaton, csapatunk kiscserkész korosztálya túrán vett részt. Reggel a cserkészotthonban gyülekeztünk, de Dávid, a rajvezetőnk (természetesen csak a keretmese szerint) nagyon fura volt, nem tetszett neki a hideg idő és mindenképp el akart menni máshova. Ezt viszont nem hagytuk, útnak indultunk, hogy bebizonyítsuk neki igenis jó helyen vagyunk és gyönyörű helyen élünk, amit meg kell becsülnünk.

IMG_4733

Budaörsre buszoztunk majd onnan kezdve egy túraútvonalon mentünk. Sokszor megálltunk pihenni vagy egy kicsit nasizni. Nagyon szép völgyön haladtunk keresztül és egyszer csak eleredt a hó. Mindenkinek nagyon tetszett még Dávidnak is jobb kedve lett. Következő állomásunk a repülő emlékmű volt. Ott csináltunk is egy menő csoportképet ,de gyorsan mentünk is tovább, mert nagyon fújt a szél és már éhesek is voltunk. Egy mélyedésnél lepihentünk és ebédeltünk, de Dávid még mindig nem volt elégedett ,mert hiányzott valami. Ekkor kicsit továbbmentem az úton majd gyorsan visszajöttem a többiekért, ugyanis találtam egy Piktortégla-üreget. Amikor odaértünk szép lassan mindenki bement, de koromsötét volt, ezért muszáj volt telefonnal világítanunk. Hihetetlen jó élmény volt, kb 70 méteren keresztül mentünk a sötétben és még bent is voltak járatok, amit nagyon élveztek a kicsik. Amikor kijöttünk, Dávid már elégedett volt és sokkal vidámabb. Sikerült meggyőznünk és ennek mindenki örült. Ezután kicsit siettünk a buszhoz a visszavezető úton, de a lelkesedés nem csökkent. Szép fakardjainkat látván senki nem mert volna szembe szállni velünk. Énekelve vonultunk át az erdőből kifelé vezető úton majd busszal a cserkészotthonhoz érkeztünk. Dávid már nem akart elmenni innen és megköszönte nekünk, hogy megmutattuk neki a táj szépségét és érdekességeit.

IMG_4757
Ám itt nem érnek véget a kalandok, hiszen délután, mikor megérkeztünk, a cserkészotthonban koszorúkötés fogadott és mindenki csinált is jó sokat. Egy meleg tea mellett nagyon jó levezetése volt a hosszú utunknak és mindenki pozitív élményekkel gazdagodhatott.

Tavaszi tábor 2014

Március utolsó hétvégéjén tartottuk csapatunk tavaszi táborát Csákváron, ahol kiváló idő várt ránk és vidám programok sorozatával remekül töltöttük a hétvégét!

IMG_0788_02

Változatos vidékeken

Igyekszünk minél több helyre eljutni, hogy felfedezzük az országot, ezért most a Vértes-hegységre és Csákvárra esett a választás. A kopár sziklák és ritkás erdők váltakozása igen izgalmas kalandokat rejtegetett. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Duna-parti őrsgyűlés

Bi-Pi- a cserkészmozgalom alapítója többször is kiemelte, hogy mennyire fontos a természet megismerése, valamint, hogy ahányszor csak tehetjük, tartsuk foglalkozásainkat a szabadban. Az első októberi őrsgyűlés keretein belül meg is ragadtuk az alkalmat egy kis kirándulásra, és a teljes kiscserkész raj (kicsit foghíjasan ugyan) közösen a budafoki Duna-part felé vette az irányt, ahol különféle természetben játszható játékokkal töltöttük el az időt, olyanokkal, amiket egyébként még a cserkészotthon kertjében sem igazán tudnánk játszani a helyhiány miatt.

IMG_7846_kicsi

Egy kattintás ide a folytatáshoz….