Kiscserkész téli kirándulás 2015

November 28-án, szombaton, csapatunk kiscserkész korosztálya túrán vett részt. Reggel a cserkészotthonban gyülekeztünk, de Dávid, a rajvezetőnk (természetesen csak a keretmese szerint) nagyon fura volt, nem tetszett neki a hideg idő és mindenképp el akart menni máshova. Ezt viszont nem hagytuk, útnak indultunk, hogy bebizonyítsuk neki igenis jó helyen vagyunk és gyönyörű helyen élünk, amit meg kell becsülnünk.

IMG_4733

Budaörsre buszoztunk majd onnan kezdve egy túraútvonalon mentünk. Sokszor megálltunk pihenni vagy egy kicsit nasizni. Nagyon szép völgyön haladtunk keresztül és egyszer csak eleredt a hó. Mindenkinek nagyon tetszett még Dávidnak is jobb kedve lett. Következő állomásunk a repülő emlékmű volt. Ott csináltunk is egy menő csoportképet ,de gyorsan mentünk is tovább, mert nagyon fújt a szél és már éhesek is voltunk. Egy mélyedésnél lepihentünk és ebédeltünk, de Dávid még mindig nem volt elégedett ,mert hiányzott valami. Ekkor kicsit továbbmentem az úton majd gyorsan visszajöttem a többiekért, ugyanis találtam egy Piktortégla-üreget. Amikor odaértünk szép lassan mindenki bement, de koromsötét volt, ezért muszáj volt telefonnal világítanunk. Hihetetlen jó élmény volt, kb 70 méteren keresztül mentünk a sötétben és még bent is voltak járatok, amit nagyon élveztek a kicsik. Amikor kijöttünk, Dávid már elégedett volt és sokkal vidámabb. Sikerült meggyőznünk és ennek mindenki örült. Ezután kicsit siettünk a buszhoz a visszavezető úton, de a lelkesedés nem csökkent. Szép fakardjainkat látván senki nem mert volna szembe szállni velünk. Énekelve vonultunk át az erdőből kifelé vezető úton majd busszal a cserkészotthonhoz érkeztünk. Dávid már nem akart elmenni innen és megköszönte nekünk, hogy megmutattuk neki a táj szépségét és érdekességeit.

IMG_4757
Ám itt nem érnek véget a kalandok, hiszen délután, mikor megérkeztünk, a cserkészotthonban koszorúkötés fogadott és mindenki csinált is jó sokat. Egy meleg tea mellett nagyon jó levezetése volt a hosszú utunknak és mindenki pozitív élményekkel gazdagodhatott.

Kiscserkésztábor beszámoló

Az elmúlt pár év a növekedésről szól csapatunk életében. Egyre több csapattag, egyre több őrsvezető, egyre több segédtiszt. Természetesen a legújabb tagok általában kiscserkész korukban csatlakoznak, ami miatt szép lassan több lesz a „kicsi” mint a „nagy” a csapaton belül, ez viszont megnehezítette azon célunk elérését, hogy minden korosztálynak saját, hozzá passzoló programot nyújtsunk (hiszen a kósza és vándor korosztály teljesen el van foglalva a náluk kisebbekkel, így ők nem vehetnek részt a nekik való programokon).

Ezért idén kipróbáltunk valami számunkra teljesen újat: külön tábort szerveztünk a kiscserkészeknek.

IMG_1926

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Körzeti cserkésznap

A cserkészet alapítója többek közt azt is ránk hagyta, hogy április 24-én, Szent György napján emlékezzünk a a fogadalmunkra. Ezért hagyományosan e nap környékén kerülnek megrendezésre a cserkésznapok. Tavaly a Magyar Cserkészszövetség rendezett egy országos cserkésznapot (videóbeszámoló a szürkefarkas őrs jóvoltából), idén pedig a vidéki cserkészkerületek kapták meg ugyanezt a feladatot. A Dél-Buda körzet csapatai viszont úgy döntöttek, hogy saját, körzeti szintű cserkésznapot szerveznek, méghozzá úgy, hogy minden korosztály saját programot kapjon.

11187140_1038049616224819_2833309284128802068_o

A kiscserkészeknek szánt programra a nap kezdetén került sor, ők két indiántörzs békeszerződésén vehettek részt. Ez a két törzs már régóta háborúzott egymással, de most végre felhagytak a harccal, és – kis bonyodalmak árán ugyan – kibékültek. A Tétényi-fennsíkon tartott eseményen meglepően nagy gyereksereg jelent meg, de a hangulatot a remek szervezés, és a sok-sok szuper játék is garantálta, amikért ezúton is köszönetet kell hogy mondjunk az 1106. sz. Szent Bernát cserkészcsapatnak. Rajtuk és rajtunk kívül még az 1108. sz. Szent Tarzíciusz cserkészcsapat egy őrse vett részt a közös játékon. A szervezők gondoskodtak a megfelelő limonádé-, és gyümölcs-tartalékokról, a nap is szépen sütött, szóval semmi sem szeghette a kedvünket. A szülők is csak az első pillanatban ijedtek meg visszaérkezéskor a sok indiánosra mázolt arcú gyerek láttán…

11187140_1038049616224819_2833309284128802068_o

A nap folytatásában a kicsit szűkebb létszámú de annál lelkesebb cserkész-korosztály tartott sport-napot, az „alulról” jövő szervezést köszönjük a Sün-őrsnek! 🙂 A három órás sportprogram alatt a résztvevők sok játékot kipróbálhattak, és a szokatlan meleg elleni védekezés sem maradt el, a segítség fagyi formájában érkezett.

11189121_445222728986395_1408807568_n

Az estéhez közeledve az idősebbek sem maradtak program nélkül: a kószákra az esti program keretében kihívások sokaságát zúdítottuk, sőt egy, a napokban történt különös esetet is ki kellett (volna) nyomozniuk (bár a többi feladat láthatóan érdekesebb volt nekik 😀 ). Itt a részünkről egy kicsit szervező-hiány merült fel, de reménykedtünk benne, hogy ebben a korosztályban elég, ha alkalmat adunk a csapatok kósza-korosztályainak találkozására, és a jó hangulatot ők is megteremtik maguknak… elnézve a három óra alatt elkészített videókat (az egyes feladatok végrehajtását meg is kellett örökíteniük), ez a számításunk valószínűleg bevált!

11189121_445222728986395_1408807568_n
A napot végül a vándor korosztály Duna-parti tűz melletti közös relaxációja zárta. Reméljük mindenki nagyon jól érezte magát a nap során, és minél hamarabb újabb alkalmakat teremthetünk a találkozásra! 🙂

Plébániai farsang 2015.

DSC_9247

Ahogy tavaly, úgy idén is részt vett csapatunk a plébániai farsangi ünneplés megszervezésében, lebonyolításában. Az ilyenkor elmaradhatatlan jelmezverseny és farsangi fánk-sütés mellett idén új programokkal is készültünk: a résztvevők kártyajóslás útján tudhattak meg izgalmas részleteket a rájuk váró jövőről, a kicsik a mesesarokban pihenhették ki a játékok és a tánc fáradalmait, de az ügyesebb kezűek még saját farsangi álarcot is készíthettek.

DSC_9273

 

Hála Istennek elmondhatjuk, hogy ezen a programon évről évre egyre többen vesznek részt. Szerencse, hogy a cserkészotthon tovább „terjeszkedett” a felújított pince miatt, mert e nélkül valószínűleg csak nagyon szűkösen fért volna el a megjelent jelmezes gyerek-sereg. Csak a jelmezversenyen 30-an mérették meg magukat, a szülőkkel, és a még apróbb totyogó kisgyerekekkel együtt több mint ötvenen ünnepelhettük együtt a farsangi hagyományt.

DSC_9337

 

Fontos már most elmondani, hogy mindenkit várunk jövőre is, és persze köszönjük az ezévi részvételt, a sok sütit és innivalót, amik biztosították az energiát a sok programhoz, és a kreatív jelmezeket, amik emelték a hangulatot.

További fotók megtalálhatóak a Galériánkban. A képeket köszönjük Kondorosi Balázsnak.

Kiscserkész kirándulás

Idén a kiscserkészekkel külön nyitottuk meg az évet egy túra keretében. Már mindenki összegyűlt a csotthonban, mikor egy lány, akit Zsófinak hívtak, berobogott közénk és elmondta, hogy a szülei feltalálták az időgépet és annak segítségével kerestek valamit a múltban, de ott ragadtak. Adott nekünk egy térképet a kincsről és egy ketyerét ami – mint később kiderült – egy fluxuskondenzátor volt, az időgép egy alkatrésze. A Zsófi megkért minket, hogy keressük meg a kincset, hogy a szülei eltűnése ne legyen hiába való. Mi természetesen felajánlottuk segítségünket, így a lány elmondta, hogy elvezet minket az időgéphez.

1899851_769880613024505_2019551495_o

Egy kattintás ide a folytatáshoz….