Interjú az 1005. számú Don Bosco Szent János Cserkészcsapat alapító tagajaival

A 433. számú Szent Bernát Cserkészcsapatból ebben az évben jó néhány vezető és kiscserkész lépett ki. Mi ennek az oka? Lezser vezetők? Rossz programok? Durva bánásmód? Megnyugtatok mindenkit, hogy ilyenekről szó sincs! Az történt, hogy ebből a nagy csapatból kivált egy kisebb- budaörsi – csapat, mely felvette a régebben Budaörsön tevékenykedő, de már feloszlott 1005. számú Don Bosco Szent János Cserkészcsapat nevét. A csapat parancsnoka (Dunay Luca csst.) és parancsnokhelyettese (Marton Tamás csst.) adott nekem interjút.

11303663_915546758502224_1945208048_n

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Kiscserkészeinkkel a fagyi napon

Az eddigi évekhez hasonlóan május 8-án, Magyarországon megint megrendezték a magyar kézműves fagylalt napját, amelyen több mint 400 fagyizó és cukrászda vett részt, akik vállalták, hogy ezen a napon féláron adják a fagyit. Amikor a kiscserkész őrsvezetőink megtudták, hogy ez a nap péntekre esik, és a Városház téri Spiller cukrászda is részt vesz az akcióban, már nem is volt kérdéses, hogy az őrsgyűlés időpontjában hova fogják vinni az eleven őrstagjaikat.

Kiscserkész őrseinkből a Varánusz, a Szalamandra és a Csipkebogyó őrs (Kovács Dávid és Sipos Stella vezetésével) vettek részt. Természetesen a vezetők nem felejtettek el képet készíteni vezetettjeikről fagyizás közben:

Plébániai családi nap (meghívó)

Képkivágás

 

A korábbi évekhez hasonlóan csapatunk idén is részt vesz a plébániai családi nap megszervezésében, ezért ezúton is szeretnénk mindenkit meghívni a rendkívül izgalmasnak ígérkező eseményre. Egész nap zajló programok:

✔ kézműves foglalkozás
✔ főzőverseny Íjászkodás
✔ jótékonysági vásár
✔ gyermekprogramok
✔ egész napos Szentségimádás a Péter Pál kápolnában

Ezeken túl a nap folyamán a következő programokért érdemes ellátogatni a cserkészotthon kertjébe:

9.00 megnyitó
9:15 egy kis reggeli torna, utána reggeli
10:00 – 11:30 Baritz Sarolta Laura és Teimer Krisztián előadása
11:30 – 12:45 Családi vetélkedő
12:45 főzőverseny értékelése, utána ebéd
16:30 Idegenvezetés a Törley Mauzóleumnál
17:00 Mise a Törley Mauzóleumban
19:00 Hegedűs Endre Kossuth- és Liszt-díjas
zongoraművész koncertje
Közreműködik: Kecskeméti Rita és Hegedűs Katica

Fontos még, hogy mindenkit bátorítunk a főzőversenyre való jelentkezésre, amit megtehetnek a sekrestyében vagy a következő telefonszámon: (30) 970 5062.

Sok szeretettel hívunk és várunk mindenkit!

Körzeti cserkésznap

A cserkészet alapítója többek közt azt is ránk hagyta, hogy április 24-én, Szent György napján emlékezzünk a a fogadalmunkra. Ezért hagyományosan e nap környékén kerülnek megrendezésre a cserkésznapok. Tavaly a Magyar Cserkészszövetség rendezett egy országos cserkésznapot (videóbeszámoló a szürkefarkas őrs jóvoltából), idén pedig a vidéki cserkészkerületek kapták meg ugyanezt a feladatot. A Dél-Buda körzet csapatai viszont úgy döntöttek, hogy saját, körzeti szintű cserkésznapot szerveznek, méghozzá úgy, hogy minden korosztály saját programot kapjon.

11187140_1038049616224819_2833309284128802068_o

A kiscserkészeknek szánt programra a nap kezdetén került sor, ők két indiántörzs békeszerződésén vehettek részt. Ez a két törzs már régóta háborúzott egymással, de most végre felhagytak a harccal, és – kis bonyodalmak árán ugyan – kibékültek. A Tétényi-fennsíkon tartott eseményen meglepően nagy gyereksereg jelent meg, de a hangulatot a remek szervezés, és a sok-sok szuper játék is garantálta, amikért ezúton is köszönetet kell hogy mondjunk az 1106. sz. Szent Bernát cserkészcsapatnak. Rajtuk és rajtunk kívül még az 1108. sz. Szent Tarzíciusz cserkészcsapat egy őrse vett részt a közös játékon. A szervezők gondoskodtak a megfelelő limonádé-, és gyümölcs-tartalékokról, a nap is szépen sütött, szóval semmi sem szeghette a kedvünket. A szülők is csak az első pillanatban ijedtek meg visszaérkezéskor a sok indiánosra mázolt arcú gyerek láttán…

11187140_1038049616224819_2833309284128802068_o

A nap folytatásában a kicsit szűkebb létszámú de annál lelkesebb cserkész-korosztály tartott sport-napot, az „alulról” jövő szervezést köszönjük a Sün-őrsnek! 🙂 A három órás sportprogram alatt a résztvevők sok játékot kipróbálhattak, és a szokatlan meleg elleni védekezés sem maradt el, a segítség fagyi formájában érkezett.

11189121_445222728986395_1408807568_n

Az estéhez közeledve az idősebbek sem maradtak program nélkül: a kószákra az esti program keretében kihívások sokaságát zúdítottuk, sőt egy, a napokban történt különös esetet is ki kellett (volna) nyomozniuk (bár a többi feladat láthatóan érdekesebb volt nekik 😀 ). Itt a részünkről egy kicsit szervező-hiány merült fel, de reménykedtünk benne, hogy ebben a korosztályban elég, ha alkalmat adunk a csapatok kósza-korosztályainak találkozására, és a jó hangulatot ők is megteremtik maguknak… elnézve a három óra alatt elkészített videókat (az egyes feladatok végrehajtását meg is kellett örökíteniük), ez a számításunk valószínűleg bevált!

11189121_445222728986395_1408807568_n
A napot végül a vándor korosztály Duna-parti tűz melletti közös relaxációja zárta. Reméljük mindenki nagyon jól érezte magát a nap során, és minél hamarabb újabb alkalmakat teremthetünk a találkozásra! 🙂

Páran a cserkészotthonban töltötték a szombat délelőttjüket. Amit ezután csináltak, az teljesen meghökkentő!

A péntek mindig nagy nap a cserkészotthon (és a csapat) életében, mert ilyenkor egymás után hét őrs is gyűlést tart, sőt, ezek nagy része igazából egymással párhuzamosan zajlik. A gyerekzsivaj garantált ilyenkor, de szerencsére a nagy létszám miatt sok-sok játékot kipróbálhatunk, és amikor 20 gyerek egyszerre futkorászik az udvaron, mindig tetőfokára hág a hangulat.

Aztán vége a játéknak, kell a pihenés is, és ilyenkor a húsz gyerek sáros cipőben betrappol az épületbe, mindegyikük megkeresi a számára legizgalmasabb tárgyat (fontossági sorrendben: fakard, fapajzs, túlméretezett fakanál, egy ősrégi pénztárgép (!), ami még tudna nyomtatni, ha lenne benne tinta [mindig ki kell próbálni, hogy biztos nincs-e benne tinta] ; egy pár éve farsangról itt maradt gomba-jelmez fej-része, lego-darabkák stb.), majd végül ezek a tárgyak az események gyors egymásutánjában egy, a kezdeti pozíciótól gyökeresen eltérő helyen végzik. Az őrsvezetők időközben pánik-szerűen próbálják kielégíteni az ezalatt jelentkező limonádé- és zsebkendő-igényeket, felidézni a saját, őrsgyűlés folytatásával kapcsolatos terveiket, és bonyolult prediktív módszerekkel megjósolni, hogy mikor kell a kialakult fakard-harcot épp időben leállítani, hogy azért a gyerekek ki is élvezzék, meg túl is éljék a közös játékot.

Mire a szülők fél hatkor megérkeznek, igen színes kavalkád fogadja őket. Valószínűleg nehezen hiszik el, hogy itt valamikor rend és tisztaság is szokott lenni. Ezt valójában a legtöbbször mi is nehezen hisszük el, pedig mindenkinek van olyan barátja, aki ismer olyan embert, aki már látta tisztának a cserkészotthont.

beforeafter

A korábbi heurisztikus néhány havonta nagytakarítás után pár hete új rendszert vezettünk be: két hetente két őrs hétvégén kitakarítja a cserkészotthont. Ma volt az első takarítós alkalom, és az elindulás minden nehézsége ellenére is elmondhatjuk, hogy egy kicsit tisztábban hagytuk magunk után a csotthont, mint ahogy reggel találtuk. Talán hiányosság, hogy nem fogalmaztunk meg előtte vezetőség-szinten konkrét elvárásokat, hogy mennyire alaposan is kell elvégezni a munkát, szóval ez afféle pilot-takarítás volt, két és fél órába most végül az összes helység összerámolása – felsöprése – felmosása fért bele, de a szekrényekbe például már nem mertünk belenézni.

IMG_8548

Az új rendszerben azt reméljük, sokkal tisztább és rendesebb lesz a cserkészotthon. Ráadásul ha minden őrs hozzátesz egy picit ehhez a tisztasághoz, talán a többiek munkáját is jobban megbecsülik majd, és jobban vigyáznak ők is a rendre.

IMG_8547