Tavaszi tábor 2015

csopifoti

 

Csapatunk március utolsó hétvégéjén idén is felkerekedett, hogy részt vegyen egy felejthetetlen tavaszi táborozásban. A kellemes időtöltés mellett idén fontos feladataink is voltak: a Kolontári Királyság lakossága az utóbbi időkben furcsa jelenségekre panaszkodott. Udvari varázslónk már az első pillanattól kezdve a gonosz Rhlorr sötét mágiáira gyanakodott, és sejtései sajnos már az első nap igazolódni látszódtak. A dühöngő mágus erős szelet támasztott a környéken, amely a vonatunkat is komolyan lelassította, még a busz-csatlakozást is lekéstük. Első kihívásként így öt kilométert kellett gyalogolnunk az éjszakában a szállásig, a bátor cserkészek lelkesedésének azonban ez meg sem kottyant!

IMG_8520

 

Ezért Rhlorr másnap fenekestül felforgatta az időt. A Nap reggel nyugodott le és este kelt fel, vacsorával kezdtük a napot és reggelivel fejeztük be. Azonban nem olyan fából faragtak minket, hogy ilyen olcsó trükköknek felüljünk, kemény harcok árán, de majdnem elfogtuk a sötét varázslót, akinek épp csak hogy sikerült elmenekülnie. E közben a kisebbek külön feladatot kaptak: a mágikus erőtér a környékre csalt egy sárkányt (noha ennek a fajnak a létezését már senki sem hitte volna…), aki az események szerencsétlen egymásutánjában elrabolta az öreg király lányát. A kiscserkészek ezért a királylány szerelmének vezetésével indultuk a sárkány felkutatására, utukat a helyi sárkány-rajongó jósnő is segítette.

IMG_8352

 

A nap végén a megmentett királylány és parasztlegény szerelme a király áldásával ünnepélyesen összeházasodtak. Másnap az újdonsült királyné hálája jeléül alaposan bemutatta nekünk birodalmát, Kolontárt. A településen ma már csak a külön ebből az alkalomból emelt emlékhelyen láthatóak a vörösiszap-katasztrófa nyomai. Új házak épültek a lepusztultak helyett, és folytatódott az élet a régi kerékvágásban.

IMG_8471

 

Vasárnap délután pedig nekünk is haza kellett indulnunk, de reméljük, hamarosan újabb élményeken vehetünk részt együtt!

Az őrült professzor legyőzése

11025274_10202965490613078_9196154671315177340_o (1)

Február 28. napján a Dél-budai ( Budafok, Baross-telep, Érd) cserkészek egy rendkívül izgalmas programon vehettek részt a körzeti vezetők jóvoltából – így nem kis munkája volt a 903.-as számú Prohászka Ottokár Cserkészcsapat vezetőinek sem.

11017290_10202965368010013_2003539334_o

A program kószáknak (14-18) és vándoroknak (18-26) szólt főleg, mivel olyan nagy volumenű feladatot kellett elvégezni, mint Dr. Profi professzor szupertitkos vírusának megszerzése, melyet a világra akart szabadítani…
Így mi sem volt természetesebb, mint hogy körzetünk cserkészei felpattantak az első vonatra, ami Martonvásár felé ment, hogy találkozhassanak Missz Szöszivel a professzor titkárnőjével. Elmesélte nekik, hogy a professzor mit tervez, és hogy segítségre van szüksége a helyi közösségnek, hogy ne szabadíthassa a vírust el a világon.

11017274_10202965369530051_895716789_o

A „mentő akció” közben találkoztak segítőkkel, egy kedves, aggastyán pappal, a helyi biztonsági főnőkkel, aki azt gondolta, hogy illetéktelen behatolók, így végig furikázta őket Martonvásáron, egy patikus asszonnyal, aki egy gyengített ellenszérummal segítette a munkájukat.. A sok kaland után pedig találkoztak a professzorral, akitől csavart észjárásuknak köszönhetően megszerezték az ellenszert és visszatérhettek a titkárnőhöz, aki beoltotta őket és a helyi közösség lakóit az ellenszerrel.

11045810_10202965370850084_1687477263_o

A kalandorok, miután sokat játszottak, kicsit megpihentek hazafelé a vonaton, majd újult erővel vetették bele magukat az ismerkedésbe, kártyázásba, asztali tenisz – és focibajnokságba a csapatunk otthonában.
Itt is szeretnénk megragadni a lehetőséget, hogy megköszönjük a sok támogatást, a rengeteg mosolygó arcot, és reméljük még sok ilyen Dél-budai, körzeti programunk lesz együtt, így cserkészesen.

Tavaszi tábor meghirdetés

plakat

 

Ahogy minden évben, most is elérkezett az az időpont, amikor csapatunk tavaszi portyára megy (3 napos ottalvós kirándulás, túrával, sok-sok játékkal és közös programokkal egybekötve), mégpedig március 27-29-ig. A portya Kolontáron lesz, ehhez pénteken délután fél 4-kor a cserkészotthonban lesz gyülekező (mindenki hozzon hideg élelmet a hátralévő napra). A visszaérkezés pedig vasárnap este 7 óra körülre várható, ugyanide.

Mindenkit szeretettel várunk!

Megemlékezés: kommunizmus áldozatainak emléknapja

20150225_kummunizmus_aldozatai_varoshaza_sajtoosztaly_mindenki_65

Tóth Hanga beszámolója:

Február 25. a kommunizmus áldozatainak emléknapja.Csapatunkat hárman képviselték a megemlékezésen majd a koszorúzáson, amit erre az alkalomra rendeztek meg a városházánál.

A tragikus eseményekre való emlékezést és ráhangolódást segíttette az idő közben eleredt eső is.

Köszönjük a részvételt Bódis Lajosnak, Kovács Dávidnak, Tóth Hangának és Tóth Kevének. Hangának külön a beszámolót is 🙂

A kép forrása: budafokteteny.hu

Plébániai farsang 2015.

DSC_9247

Ahogy tavaly, úgy idén is részt vett csapatunk a plébániai farsangi ünneplés megszervezésében, lebonyolításában. Az ilyenkor elmaradhatatlan jelmezverseny és farsangi fánk-sütés mellett idén új programokkal is készültünk: a résztvevők kártyajóslás útján tudhattak meg izgalmas részleteket a rájuk váró jövőről, a kicsik a mesesarokban pihenhették ki a játékok és a tánc fáradalmait, de az ügyesebb kezűek még saját farsangi álarcot is készíthettek.

DSC_9273

 

Hála Istennek elmondhatjuk, hogy ezen a programon évről évre egyre többen vesznek részt. Szerencse, hogy a cserkészotthon tovább „terjeszkedett” a felújított pince miatt, mert e nélkül valószínűleg csak nagyon szűkösen fért volna el a megjelent jelmezes gyerek-sereg. Csak a jelmezversenyen 30-an mérették meg magukat, a szülőkkel, és a még apróbb totyogó kisgyerekekkel együtt több mint ötvenen ünnepelhettük együtt a farsangi hagyományt.

DSC_9337

 

Fontos már most elmondani, hogy mindenkit várunk jövőre is, és persze köszönjük az ezévi részvételt, a sok sütit és innivalót, amik biztosították az energiát a sok programhoz, és a kreatív jelmezeket, amik emelték a hangulatot.

További fotók megtalálhatóak a Galériánkban. A képeket köszönjük Kondorosi Balázsnak.