Csaptunk általában a cserkészév kezdésekor, szeptember-november környékén, szokott szervezni egy afféle évkezdő, teljes hétvégés „meetinget, megbeszélést”, de akár nevezhetnénk ezt csapatépítésnek is. 

A vezetők, azaz mi, imádjuk ezeket a hétvégéket, ekkor kicsit egymásra tudunk hangolódni, eltervezzük, hogy miket szeretnénk elérni a csapat életében, megnézzük, hogy tavalyhoz képest miket sikerült elérnünk, teljesítenünk.  Szerencsére az előző évekhez képest sokkal többen vagyunk, ezt nektek köszönhetjük!

Ezen felül élvezzük egymás társaságát, hajnalig beszélgetünk egymással, társasozunk, sok ön- és közösségfejlesztő játékot játszunk, amikkel még jobban megismerhetjük egymást és önmagunkat.

Vannak titkos csapatvezetői programok, tárgyak, amikről sajnos nem ejthetek szót, nem árulhatom el mik azok, de ezekkel a vezetői titkokkal is erősítjük a közösségünket és akik a csapatunkban vezetők, most tudják mikre gondolok, akikpedig nem azok legyenek azok, ha kíváncsiak 😛

Ez alkalommal egy novemberi hétvégét választottunk ki, hogy ellátogassunk Kismarosra – ide mindig szeretünk visszatérni, mert gyönyörű hely – és együtt töltsük ezt a pár napot.

Előtte persze nagyon sokat készültünk, hogy ez a hétvége jól süljön el, mindenki jól érezhesse magát. Rengetegszer összeültünk szervezőtársaimmal, hogy minél tökéletesebb és minél értékesebb időt tölthessen együtt a vezetőség.

 Ennek meg is lett az eredménye, hiszen majdnem mindenkitől azt a visszajelzést kaptuk, hogy ez volt az eddigi legjobb vez7vége.

Voltunk kirándulni is, elmentünk a Duna-partra, sőt még egy német misére is sikerült beülnünk, ami szerintem mindenkinek egy örök emlék marad.

Azóta is sokemléket szereztünk együtt, és még milyen sokat fogunk!

Hajrá Nemespenészek!

A karácsonyi időszak tapasztalataim szerint legtöbbünknél az évnek az az időszaka, maikor jó nagyokat ehetünk, rokonoktól rokonokhoz járva fogyasztjuk a családi specialitásokat, majd mindezt lefojtjuk még egy kis süteménnyel. Nos a cserkészvezetőknek a két ünnep közötti időszakban lehetősége van még egy nagy falatozásra.

Már hagyománynak mondható, hogy a csapatparancsok és helyettesei egy vacsorával készülnek az év végén a csapat vezetőinek és segítőinek. Noha kívülről ebből valószínűleg nem sok látszik, de egy cserkészcsapat működése rengeteg feladatot ró azon lelkes fiatalok nyakába, akik vezetőnek állnak. Hétről hétre készülni kell az őrsgyűlésekre, hogy a gyerekeknek minőségi foglalkozásokat tarthassunk. A táborokat és portyákat szervezni és azokat lebonyolítani szintén nem kis feladat, hiszen ilyenkor egy felnőtt élete elején járó fiatalnak a nap 24 órájában ébernek kell lennie, hogy figyelni tudjon a rábízott gyerekekre.

Ez a sok munka egyébként is meghálálja magát, mikor jólesően dőlünk hátra egy jól sikerült program után vagy látjuk az örömöt a cserkészek arcán, akik először látnak tábortüzet. Viszont arról sem szabad megfeledkezzünk, hogy mi vezetők minőségi időt tudjunk egymás társaságában tölteni. Erre jók ezek a vacsorák, amikor egy átlagos vezetőnek nincs dolga, csak megérkezik, beszélget, jól érzi magát és elfogyasztja az ételt, amit neki csináltak.

Próbálunk figyelni arra, hogy ezek az ételek ne a legegyszerűbb tábori kaják legyenek, hanem valami különlegesebb. Idén édesburgonyás tócsnit készítettünk mustáros-újhagymás csirkemellel, ami bizton állíthatom, hogy istenire sikerült. Desszertnek pudingot tálaltunk, hogy a süteményhez szokott szervezetek nehogy legyengüljenek édesség híján.

A remek beszélgetések, az új megismert történetek azt bizonyítják, hogy ez a program idén is jól sikerült.

Teszik ez a kép?

Vagy ez?

Na és ez?

Azt gondolod, hogy nagyon kevés helyen értesülsz a csapat dolgairól? Nem látsz elég nyakkendős, egyenruhás embert a közösségi médiában? Esetleg látsz, de nem tudsz betelni velük? Van egy jó hírünk  neked! A 903-at már az Instagramon is követheted. Ennek sok előnye van, de leginkább az, hogy még közelebb kerülhetsz kedvenc cserkészeidhez és gyorsabban értesülhetsz, hogy éppen merre járunk, mit csinálunk, valamint betekinthetsz a kulisszák mögé, hiszen ez az oldal lehetőséget ad nekünk, hogy pillanatok alatt megoszthassuk veletek a csapat életképeit. Kövessetek minket instagramon is: instagram.com/903pocscs

#instapocscs

A fekete rigó – aki a cserkészotthon kertjének gilisztáit tartja rettegésben – nekilátott délutáni lakomájának elfogyasztásához. Még nem tudta, hogy derűs, tavaszi étkezését orvul félbeszakítja majd egy halom felmálházott fiatal. Hozzászokott már az emberekhez ebben a kertben, régóta járt már ide, de ennyi fiatal egyszerre, ráadásul mindenféle kék, zöld és egyéb színű nyakkendőben, még itt is csak évi pár alkalommal fordul meg. Némi gondolkodás után szegény tollas barátunk nem tehetett mást, mint hogy rosszalló tekinteteket vetve a zajos cserkészek irányába, kereket oldjon.

A hétvége során még rengeteg madár nyugalmát zavarta meg a tőlünk származó gyerekzsivaj, hiszen portyánk, mint általában, egy természetközeli helyen volt: Nagybörzsönyben. A falu maga nem ismeretlen számunkra, hiszen különböző formációkban már fel-fel bukkantunk itt. Nagybörzsöny számos templomának egyike a bányásztemplom, mely mellett egy szálláshely is működik, így első utunk péntek este ide vezetett. Vacsora után egy keresztutat tartottunk magunknak, ahogy ez minden évben szokásunk. Ezután aludni tértünk, hogy kipihenjük az út fáradalmait.

Másnap egy gyors reggelit követően már indultunk is a szabadba. A kicsik egy rövid kirándulást tettek a környéken, viszont a nagyobbak a túrát kicsit megspékelve, geoláda keresésre mentek. Ennek lényege, hogy koordinátákat követve kell megtalálni egy elrejtett ládát, melybe az előttünk ott járó túrázók apró csecsebecséket tettek. Ha akarjuk elvihetünk belőle valamit, de akkor hagynunk is kell benne egy saját apróságot. Érdekesség, hogy néhányan ellátogattunk a 2015-ös táborhelyünkre is, amit sokunk kiemelkedően jó táborként élt meg, így volt alkalmunk egy kicsit nosztalgiázni.

Hazaérkezés után egyből kezdetét vette egy már rég áhított számháború, ahol hullottak az emberek, röpködtek a számok és mindenki elfelejtette, hogy épp most érkezett vissza egy fárasztó túráról. Úgy szaladgáltak kicsik és nagyok egyaránt, hogy a „hullaházban” levő segítők alig győzték cserélni a számokat. A játék vége felé egy új játékmódot is bevezettünk, melyben egy semleges embert (jelen esetben engem) kellett a csapatoknak a bázisukra kísérniük úgy, hogy közben a másik csapat nem lövi ki őket.

Noha ez a program nagyon népszerűnek bizonyult, hagyni kellett időt az elcsendesedésre is. A kiscserkészekkel vezetőik a csapatban régebben népszerű játékokat játszottak, hogy azok nehogy feledésbe merüljenek. A nagyobbak viszont egy remek lelki programot élhettek át, amiben párhuzamot állítottunk a geoláda keresés és az életcél keresés között Isten segítségével. Az út végén minden őrsöt egy saját láda várt, amiben a lelki élethez hasznos dolgokat találhattak, és amelyeket mostantól minden őrsgyűlésre el kell vinniük.

A pazar vacsorát követően a hideg idő miatt a favoritnak számító tábortűz sajnos elmaradt, de cserébe a jó meleg szálláson kiscsoportokban feladványokat oldhattak meg, történeteket hallgathattak és egyéb érdekességekkel ismerkedhettek meg a résztvevők. Mondanom sem kell, hogy a mozgalmas nap mindenkit leszívott, így ezen az éjszakán az alvással nem volt gond.

A vasárnap reggel az elpakolás jegyében telt, ugyanis ilyenkor mindig szorít minket az idő. A virágvasárnapi misét a falu templomában hallgattuk meg, majd egy kis helyismereti regölésre is jutott idő. A szállásra érve már csak a takarítás utolsó simításai voltak hátra, mielőtt Budapest felé vettük volna az irányt.

A rigó már messziről hallotta, hogy vasárnapi vacsorája sem lesz zavartalan. Sajnos nem csalták meg érzékszervei, de a pénteki incidens után már nem érte olyan váratlanul a társaság. A húsos gilisztát, melyet az imént csípett meg a nedves talajban, már a gesztenyefa ormán fogyasztotta el.