Rendhagyó kávéház + cserkész évnyitó

Itt az ősz, és az iskolával együtt a cserkészfoglalkozások is újra elindulnak. Csapatunkban már hagyomány, hogy ilyenkor ünnepélyes évnyitót is tartunk. Idén ez egyben a toborzásunkat segítő program is lesz, amire mindenkit szeretettel válunk, nem csak cserkészeket.

Információk lejjebb.

evnyito

Nyári tábor 2014 #1

A cserkészet egyik legaktívabb időszaka a nyári szünidő, ami idén sem telt tétlenül. Nemsokára indul az új cserkészév, érkeznek az új tartalmak a honlapra is. 🙂 Kezdjük a legfontosabbal: Tóth Keve foglalta nekünk össze tábori élményeit:

DSC_0081_

„Ez volt a 3. nyári cserkésztáborom a csapattal, s azt hiszem, hogy nyugodtan kijelenthetem, eddig ez volt a legjobb.
Az előtábor kissé vizesen telt, de megmaradt a jókedvünk, s sok produkciónkat megihlette ez röpke 3 nap. A második napon megjöttek a lányok, miközben mi javában ástuk a derítőt, bár már nem épp túláradó lelkesedéssel.
Kitaláltuk a Sünökkel, hogy a körletünket a tábor határára, a dombra építjük. Nekiláttunk lelkesen, s a tábor végére egész pofás lett.

DSC_0108

A portyánk jókedvűen telt, s meg sem éreztük azt a csöpp 30 kilómétert, az eltévedést is beleszámítva persze. Estére egy üveghutában szálltunk meg, ami biztonságos volt eső szempontjából. A tábor további részében is emelkedett hangulat uralkodott.
Az egész táborban nagyon jó produkcióink voltak, s mostanra talán már tényleg összeszokott az őrs.
Összességében szuper volt, király vicceket találtam ki, s a próbán is kellően kikészítettem a próbáztatókat. Talán így zárásképp csak annyit írnék…: DUBSTEP (akik ott voltak, értik 🙂 )”


					

Kiscserkész kirándulás

Idén a kiscserkészekkel külön nyitottuk meg az évet egy túra keretében. Már mindenki összegyűlt a csotthonban, mikor egy lány, akit Zsófinak hívtak, berobogott közénk és elmondta, hogy a szülei feltalálták az időgépet és annak segítségével kerestek valamit a múltban, de ott ragadtak. Adott nekünk egy térképet a kincsről és egy ketyerét ami – mint később kiderült – egy fluxuskondenzátor volt, az időgép egy alkatrésze. A Zsófi megkért minket, hogy keressük meg a kincset, hogy a szülei eltűnése ne legyen hiába való. Mi természetesen felajánlottuk segítségünket, így a lány elmondta, hogy elvezet minket az időgéphez.

1899851_769880613024505_2019551495_o

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Tavaszi tábor 2014

Március utolsó hétvégéjén tartottuk csapatunk tavaszi táborát Csákváron, ahol kiváló idő várt ránk és vidám programok sorozatával remekül töltöttük a hétvégét!

IMG_0788_02

Változatos vidékeken

Igyekszünk minél több helyre eljutni, hogy felfedezzük az országot, ezért most a Vértes-hegységre és Csákvárra esett a választás. A kopár sziklák és ritkás erdők váltakozása igen izgalmas kalandokat rejtegetett. Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Számháború a várban

A 32. sz. Dévai Bíró Mátyás Cserkészcsapat minden évben ilyenkor, március 15-e környékén szokta megrendezni az első cserkészkerület egyik leglátványosabb programját, egy számháborút a Budai Várban. Idén ez már a sokadik ilyen alkalom volt, így a gyönyörű helyszín és az ügyes szervezés mellett az évek során egyre nagyobbra nőtt játékostömeg is sokat hozzátett a fergeteges hangulathoz, a játék öröméhez.

Fotó: Mihállfy Zsófi

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →