Vezetői hétvége 2017

Október első hétvégéjén, de már a Stációfutás után, mikor új parancsnoka lett a csapatnak, vezetőink ismét elmentek vezetői hétvégére. Idén Csobánkán voltunk, ahol megterveztük az előttünk álló évet és persze építettük is a vezetői közösségünket.

Pénteken egészen későn tudtuk elkezdeni a programot, hiszen megvártuk, hogy mindenki megérkezzen, de sikerült hatékonynak lennünk és minden fontosabb dolgot átbeszéltünk, amit elterveztünk. Másnap nem maradhattak el a csapatépítő játékok, amit mindenki nagyon élvezett, majd pedig elkezdtük összerakni a csapatstratégiát, amiről tudni, kell, hogy nem pár óra alatt összedobható terv illetve dokumentum, mert ez öt évre készül. Átbeszéltük, hogy miként is látjuk öt év múlva a csapatot és milyen változtatások segítenének elérni ezt, majd a nap végén kitaláltuk, hogy az éves keretmese az indiai kultúra legyen. Zoli atya lejött hozzánk misét tartani, amiért nagyon hálásak vagyunk neki. Vasárnap már csak összepakoltuk és kitakarított a helyet és kora délután már itthon is voltunk.

Mi úgy éreztük, hogy egy nagyon jó megalapozása volt ez, az előttünk álló évnek, hiszen mindent át- illetve megbeszéltünk és reméljük eredmény sem marad el.

Térey-megemlékezés beszámoló

Csapatunk egyik legszebb, két évtizedes hagyománya, hogy március 15-én ellátogatunk Térey Pál, egykori budafoki honvéd tiszt sírjához, szükség esetén megtisztítjuk, és egy rövid műsor kíséretében megkoszorúzzuk azt, ezután közösen mécsest gyújtunk a papi kriptánál.

gróf Hadik Ágoston honvéd ezredes nyughelye a Budafoki temető papi kriptájában

Fotó: Klauzál Gábor Társaság – klauzal.hu

Az eseményt mindig nyilvánosan meghirdetjük, és minden évben el is látogatnak rá néhányan, ezért ezek az alkalmak nagyon meghitt közös ünneplésre adnak alkalmat.

Idén csapatunk egyik általános iskolás korú – cserkész korosztályú – kisközössége, a Szalamandra őrs vállalkozott a feladatra, hogy egy kis műsorral készül a megemlékezésre. Ennek során megismerhettük Térey Pál rendkívül izgalmas élettörténetének néhány kiemelkedő pillanatát. Térey nagyon fiatalon, 17 évesen lépett be a  Miklós-huszárok ezredébe (ezért érezzük ifjúsági mozgalomként hivatásunknak Térey emlékének megőrzését), de a szabadságharc után képviselte hazánkat a világkiállításon, tagja volt a képviselőháznak, számos hazai és külföldi kitüntetést kapott.

A szabadságharc névtelen hőseiről egy versszavalással emlékeztünk meg, valamint beszédet mondott Wintsche-Mikesch Viktor, csapatunk parancsnoka. Megemlékezésünket közös imával és koszorúzással zártuk.

Nagyon megható volt számunkra, hogy már többedjére velünk ünnepelt Térey Pál dédunokája, Térey-Bálint Ágnes is.

A hagyomány természetesen folytatódik, jövőre március 15-e környékén ismét találkozunk.

Tavaszi tábor

Csapatunk idén Virágvasárnap hetén látogatott el Királyrétre, a szénpataki kulcsosházba, hogy a szokásos tavaszi táborunkat eltöltsük. A csapat hagyományainak megfelelően ide a legkisebbek, a kiscserkészek is jöttek velünk. Maga a helyszín nagyon rendhagyó volt, hiszen a szállásunk 3-4 km-re volt a falutól és mondhatni az erdő közepén állt, továbbá elektromos áram sem volt, ami már-már a nomád nyári táborainkat juttatta eszünkbe. Pénteken az utazásunk nagyon élvezetes volt, hiszen nem csak a vonatot használtuk a lejutáshoz, hanem a kisvasutat is, ami legjobban a kicsiknek tetszett. Miután megérkeztünk, a csendes, sötét, de annál gyönyörűbb erdőben keresztutat jártunk, ahol felelevenítettük Jézus szenvedéstörténetét, mindezt úgy, hogy mindegyik állomást más-más őrs kapott és olvasott föl hozzá egy-egy történetet.

Másnap már  melegebb időre ébredhettünk, hiszen előző este kissé hidegre fordult az időjárás. Tíz óra magasságában minden őrs elindult a saját túrájára, ahol jobban is megismerhettük a Börzsönyt. Délután négy óra felé érkezett vissza mindenki és látszott, hogy jól elfáradtunk a nagy túrában. Először kicsit pihentünk, hogy erőt gyűjtsünk a következő programra, mert a portya nem csak egy kiadós turából áll. A délután további részében kézműves tudásunkat is kibontakoztathattuk, majd vacsora után cserkésziesebb keretek között vehettünk részt a virágvasárnapi szentmisén, este pedig a táborok és portyák fénypontja, a tábortűz következett, ahol nem csak jókat játszottunk és fölmelegedtünk, hanem egy új cserkésszel is bővült csapatunk, hiszen Orsi a Levendula őrsből most tett fogadalmat.

Vasárnap reggel, reggeli után még volt egy hadijáték, ami nagyon jól átmozgatott minket, amire szükség is volt, hiszen ekkor sem volt olyan meleg, mint ahogy arra  korábban számítottunk. Dél körül – kisvasúttal –  hazafélé vettük az irányt, igen fájó szívvel, mert gyönyörű táborhelyünk volt, de mindenki szép emlékekkel fog visszagondolni rá.

Kiemelt

csopifotiÜdvözlünk a 903. számú Prohászka Ottokár Cserkészcsapat weboldalán. Az 1989-ben elsők között újjá alakult csapat hamar Budafok meghatározó elemévé vált, létszáma mára 70 fő körül mozog, ami az utóbbi évek komoly fejlődését mutatja. A fiatalokkal feltöltött vezetőség komoly dinamikát képvisel és megállja helyét napjaink nehezebb körülményei közt is. Az átalakulásban fejlesztjük magunkat és a ránk bízott fiatalokat is. Jó böngészést, Jó munkát!