2020. március 4-én azonosították Magyarországon az első fertőzöttjét az „új-típusú” koronavírusnak, így a cikk írásakor egy hónap híján egy éve csöppentünk bele mindannyian ebbe a nagyon új, kihívásokkal teli helyzetbe.

Azóta az egész világnak alkalmazkodnia kellett valamilyen módon a járványhoz, így a cserkészmozgalomnak is. Az évforduló apropóján született ez a cikk, melyben bepillantást engedünk, hogy a mi cserkészcsapatunkban hogyan nézett ki ez a folyamat, milyen következtetéseket tudtunk közösen levonni, és hogyan készülünk a jövőre.

Jogi szabályozás

A Magyar Cserkészszövetség ajánlása mentén a kezdetektől fogva az iskolákra érvényes szabályozást alkalmaztuk a saját működésünkre is. Vagyis amikor az iskolák digitális tanrendre váltottak át, mi is online térben folytattuk az őrsgyűléseket.

A két hullám között ismét lazultak a korlátozások, így a nyári tábort is megszerveztük (méghozzá rekord idő alatt: egy hónap állt a rendelkezésünkre), és – szabadidős programként ugyan, de – az őszi portyát is meg tudtuk tartani.

A második hullámot követő ismételt lezárások után aztán kaptunk konkrét jogértelmezést az operatív törzstől, amely alapján a járványügyi szabályok egyéni betartásával, a rendőrségnek tett előzetes bejelentés után szervezhetünk őrsi szintű programokat a szabadban.

Ezzel a lehetőséggel több őrs élt is már.

Higiénés kultúra

Az egyik legérdekesebb tapasztalatunk az volt a nyári táborral kapcsolatban, hogy nem várhatjuk el a résztvevőktől, hogy a korábbi évek táboraira kísértetiesen hasonló programon egyik évről a másikra teljesen új szokásokat és kultúrát alakítsanak ki, ezzel minden higiénés szabályt és ajánlást betartva. Nekünk kell olyan módon megszerveznünk ezeket a programokat, hogy a higiénia már a tervezés során is szempont legyen.

Erre pozitív és negatív példát is tudok hozni a nyári táborból: pozitív példa, hogy idén szándékosan olyan helyre mentünk, ahol kőházban tudtunk meleg vízzel fürdeni és mosogatni. Szokásos sátraink helyett idén mindenkinek saját kempingsátrat kellett hoznia. Ez persze merőben szembe ment a táboraink szokásos nomád jellegével, de érzékeltük, hogy e nélkül felelőtlen lenne tábort tartanunk. Ezzel szemben ugyanakkor azt feltételeztük, hogy a résztvevők maguktól is elkerülik a korábbi évek azon bevett szokását, hogy sportprogramok szüneteiben többen is megosztják egymással a kulacsaikat. De mivel nem változtattunk a kereteken, ezek a régi szokások reflexszerűen visszajöttek, járvány ide, járvány oda. Szerencsére senki sem lett koronavírusos.

Mire számíthatunk?

Összességében azt látom, hogy a karanténcserkészet nem igazán cserkészet. Teljesen más online őrsgyűlést, vagy vezetőségi találkozót tartani, mint élőben. Sokkal kevesebb a lehetséges téma, teljesen más eszközöket kell használnunk. Ez pedig nem csak a vezetőket helyezi a komfortzónán kívülre, hanem a cserkészetünk egyik fontos részét is elveszítjük.

Komoly felelősségünk, hogy őrizzük a cserkészet hűvösen parázsló tüzét, hogy ha majd legyőztük a vírust, újra felcsaphassanak a lángok. Azt gondolom, egy hosszabb ideig elhúzódó hasonló helyzet komolyan veszélyeztetné a csapatunk fennmaradását.

Idén 30 éve alakult újjá csapatunk. Az első fogadalmat 1989 június 4 – én tették le csapatunk első tagjai. Erre emlékezve 2019 június 16 – án jubileumi fogadalmi napot tartunk:

A programon való részvételhez kérjük regisztráljanak ezen az űrlapon keresztül.

Kevesebb, mint tucatnyi (kis)cserkész szállt le Kosdon 2018. augusztus 1-jén 11:09 – kor a Vác felől érkező buszról. A helyi kiskocsma tulajdonosa egyben a falu közelében álló erdei kulcsosház fenntartója is, így a kisiskolásokkal tarkított csoport szokatlan módon rögtön sietve a vendéglátóipari létesítmény felé vette az irányt.

A tikkadt nyári forróságban már-már tájhű nevet viselő Pálma Presszótól a csapat hátizsákjai terepjáróval, míg a humánerőforrás gyalog folytatta az utat. Vissza az úton – a temetőnél jobbra – végig a falu határáig, majd balra – a dombtetőnél jobbra majd a jelzőtáblánál balra majd egyenesen – hangzott az útbaigazítás (ilyenkor kell nagyon magabiztosan bólogatni, mert különben a bizalmatlankodó kiscserkészek már a második kanyarnál eltévedést kiáltanak!)

Mélyen meghajló fák lombkoronája szegélyezte a lassan aratásra kész mezőt, de ha a megfelelő ponton lépünk át a dús növény-falon, hirtelen ritkás fenyőerdővel borított domboldalon találjuk magunkat, a domb lábánál pedig hirtelen feltűnik a Cselőtepusztai kulcsosház maga, hőseink úticélja, választott otthona a következő négy éjszakára.

A Cselőtepusztai kulcsosház kedvelt célpont a Budapestről kiszakadni vágyó fiatalok, művészek számára, a fenntartó egyesület láthatóan gondját viseli, és minden bejövő forintot a fejlesztésre fordít: a tetőn napkollektorok termelnek minimális áramot, amelyet a padláson lévő akkumulátorok tárolnak el, így éjszaka lehetőség van minimális világításra, de tervben van melegvizes zuhanyzó kialakítása is a kert végében található nap-melegítette tartályos megoldás mellé.

A következő napokban a kis csapat megmászta a 652 m magas Naszály-csúcsot, megmártózott a Váci strandon, rengeteget játszott a kertben, énekelt este a tűz körül, minden nap maguk főzték az ebédjüket, és alaposan felfedezték a környéket.

Megfáradva, de remek élményekkel gazdagodva szálltak le a vonatról a budapesti Nyugati pályaudvaron 2018. augusztus 5-én, 14:02 – kor, miközben megkönnyebbülten nyugtázták, hogy ez is meg volt, és még mindig majdnem egy teljes hónap van hátra a nyárból.