Vándorpróba 2015

Csapatunk nem csak a lelkesedésben vagy a kávéfőzésben töretlen, de a Vándor korosztályi programokban is. A 2014 / 2015-ös cserkészévben több mint 15 korosztályi programon vehettek részt a 18- 28 év közötti vándor cserkészek, emellett ők szervezték a csapat őszi portyáját és segédkeztek a csapat és a körzet nagyobb programjainak lebonyolításában is.

1

Jelenleg rajunk 15-20 aktív, és 10-15 passzív taggal rendelkezik. Van közöttünk vezető, segítő, „táborozó cserkész”, újonc, külföldön élő, egy szóval olyan vagyunk, mint egy népesebb ”patchwork family”. De, ami igazán vándorrá tette őket, az az évközbeni munkájuk volt, amit csak ők, Isten és én láthattunk. Több mint 50 önnevelő, önfejlesztő és közösségi feladatot és munkát kellett megcsinálniuk, ellátniuk – mindenkinek személyre szabva. A feladatok közt volt egy másik cserkésztestvére megismerése, művelődés, cserkésztudás elmélyítése- egyszóval számos eddig felszíni ismeretek és Istennel való kapcsolat (el)mélyítése. Ezt a több hónapos munkát zárta le a 2015 májusban megkezdett és augusztusban lezárt „ Vándor próba”.

2

 

2015. májusában Vándor fogadalmat tett: Havas- Volczer Fruzsina Noémi és Sipos Stella,
2015. májusában barackmagot kapott: Takácsik Zsombor Áron
2015. júniusában Vándor fogadalmat tett: Kovács Dávid, Hudák Hanna, Kurucz Ádám és Major Szabolcs
2015. júniusában barackmagot kapott: Wintsche-Mikesch Viktor
2015. augusztusában cserkész – és Vándor fogadalmat tett: Horváth Pálma

Vélemények a próbáról, és a mögöttünk álló egy évről:

„Nagyon tetszett az, hogy az elvileg teljesen önjáró, felnőtt énem kibontakozását segítette a próbára való felkészülés és mankót adott az önfejlesztéshez. Mind emellett nagyon vicces volt a próbázás, remekül éreztem magam és sajnáltam volna, ha ki kell belőle maradnom.” Wintsche-Mikesch Viktor

„Nagyon jó volt, hogy az őrsvezetői munkám mellett saját magamra is időt és energiát „kellett” szánnom a cserkészeten belül. Sok dolognak kellett utánanéznem, és ezeket az információkat azóta is többször kamatoztattam már. A vándor fogadalom szertartása pedig nagyon szép volt szerintem. ” Kovács Dávid

„Amikor döntenem kellett, milyen vezetői munkát vállalok raji szinten a csapatban, kézzel – lábbal küzdöttem a kószákért. Azt gondoltam, az a nekem való korosztály. Nem tudtam elképzelni, hogy mit lehetne csinálni egy teljesen vegyes – szedett vetett közösséggel.
Ennek lassan 3 éve, és el nem tudom mondani, mennyi örömet, boldogságot és szeretetet kaptam a Vándorrajtól. Szeretem a kihívásokat, és ez mindig motivál. De a sok, személyes élmény és a raji közösség sokkal nagyobb erőt ad, mint amit bármikor is képzelni tudtam. Mi a célom a rajjal? „ Emberebb embert, magyarabb magyart” Tóth Réka Kamilla

3

Kedves Vándorok, tiszta szívvel gratulálok minden próbázónak – és csak buzdítani tudok minden raj tagot, érdeklődőt- vágjon bele!
Gratulálok!
Tóth Réka Kamilla, csst
Vándorraj- parancsnok

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .