Csapatunk hagyományaihoz híven, idén is táborozott tavasszal. Ebben az évben Pest megye legészakabban fekvő településére, Bernecebaráti csöndes községébe látogattunk el. A völgyek között meglapuló falu és környezete teljesen ideális táborhelyet nyújtott. Szállásunk a nemrég felújított, helyi matracszállás volt, mely komfortos és kellemes épület révén, túlszárnyalta a csapat elvárásait.
Szokásosan péntek délután gyülekeztünk a cserkészotthonban, majd vonattal és busszal jutottunk el célunkhoz. A buszmegálló és a szállás közti utat sajnos egy folyó keresztezte, így a sötétben kerestünk kerülőutat; természetesen sikerrel jártunk.
Még aznap este megtörtént a tábornyitás, majd egy ismerkedő-programsorozat részesei lehettünk, melynek elsődleges célja a korosztályok közti fal gyengítése volt, mivel sok új csapattagnak ez volt az első tábora. Elfogyasztottuk az otthonról hozott szendvicseket vacsora gyanánt, majd az utazás és lepakolás fáradságaitól kimerülve tértünk nyugovóra, hiszen másnapra rengeteg energiára volt szükségünk.
A szombati nap középpontjában a túrázás állt. Az őrsök többféle túraútvonal közül választhatták ki a számukra legmegfelelőbbet. Ennek során megismerhettük az ébredező természet szépségeit, és a környék gyönyörű domborzati elemeit. A túrák jó hangulatban teltek, de természetesen mindenkinek jólesett egy kis pihenő, és az ebéd elfogyasztása. Visszaérve a szállásra kézműves programok színes palettájáról válogathattunk. Ezek közé tartozott a perecsütés, vagy sárkánykészítés. Egy ízletes vacsora után – mely paprikás krumpli volt – a tábortűz következett, amivel párhuzamosan folyt a csapat történetében talán először megvalósított interaktív keresztút, minek során teljesen új formában találkozhattunk a keresztút állomásaival. Tábortűzi játékok sokaságával ismerkedhettek meg azok, akiknek ez volt az első táboruk, de természetesen a többiek is élvezték a – csak ilyen alkalmakkor előforduló – játékokat, énekeket. A nap kimerítő programjai – és egy gyors tisztálkodás – után mindenki fáradtan feküdt le matracára.
Vasárnap részt vettünk a falu templomában tartott misén, mely során meghallgathattuk a passiót a helyi énekkar előadásában, és a barkaszentelésnek is tanúi lehettünk. A mise után sportolás és regölés közt lehetett választani; utóbbiba beletartozott a szemétszedés és a cserélgetős játék is. A szállásra visszatérve ebédeltünk, majd takarítottunk és pakoltunk. A tábort sikeresen lezártuk, és mindenki élményekkel gazdagodva tért haza.