Plébániai családi nap 2016 (meghívó)

Tavaly nagy élmény volt számunkra a plébániai családi nap, mert valahogy tényleg az egy közösséghez tartozás élményét tapasztalhattuk meg, és e mögött az élmény mögött sokunk közös munkája állt. A program természetesen idén sem maradhat el, sok szeretettel hívunk és várunk mindenkit. További részletek a plakáton:

csaladinap2016

Plébániai családi nap 2015

Az utóbbi időben egyre fontosabb szempont, hogy cserkészcsapatként a munkánk ne csak „belülről” legyen érezhető (egy-egy tábor megszervezésekor pl.), hanem valahogyan a nem-cserkész környezetünknek is segíteni tudjunk. Jelenleg úgy látszik, hogy elsősorban a „rendezvényszervezés” területén van nekünk valami olyan tudásunk, rutinunk, amit kamatoztatni tudunk a csapaton kívül is. Az utóbbi években már kialakult, hogy évente két plébániai program megszervezésében is aktívan segítünk: az egyik ilyen a farsangi ünnepség, a másik pedig a plébániai családi nap.

DSCN1170

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Plébániai családi nap (meghívó)

Képkivágás

 

A korábbi évekhez hasonlóan csapatunk idén is részt vesz a plébániai családi nap megszervezésében, ezért ezúton is szeretnénk mindenkit meghívni a rendkívül izgalmasnak ígérkező eseményre. Egész nap zajló programok:

✔ kézműves foglalkozás
✔ főzőverseny Íjászkodás
✔ jótékonysági vásár
✔ gyermekprogramok
✔ egész napos Szentségimádás a Péter Pál kápolnában

Ezeken túl a nap folyamán a következő programokért érdemes ellátogatni a cserkészotthon kertjébe:

9.00 megnyitó
9:15 egy kis reggeli torna, utána reggeli
10:00 – 11:30 Baritz Sarolta Laura és Teimer Krisztián előadása
11:30 – 12:45 Családi vetélkedő
12:45 főzőverseny értékelése, utána ebéd
16:30 Idegenvezetés a Törley Mauzóleumnál
17:00 Mise a Törley Mauzóleumban
19:00 Hegedűs Endre Kossuth- és Liszt-díjas
zongoraművész koncertje
Közreműködik: Kecskeméti Rita és Hegedűs Katica

Fontos még, hogy mindenkit bátorítunk a főzőversenyre való jelentkezésre, amit megtehetnek a sekrestyében vagy a következő telefonszámon: (30) 970 5062.

Sok szeretettel hívunk és várunk mindenkit!