Csapatparancsnoki vacsora csapatunk szervezésében

Október 31-én nem csak csapatunk megemlékezésére gyűltünk össze, hanem este történelmi pillanatot is véghez vittünk cserkészotthonunkban, ugyanis most mi adtunk otthont az I. Cserkészkerület parancsnoki vacsorájának.

12231433_10204251114832880_2124667962_n

Pár éve kezdődött, és máig tart az a hagyomány, hogy a cserkészkerület (a Duna jobb partja Szentendrétől egészen Százhalombattáig) elnöksége évente kétszer vendégül látja csapatainak parancsnokait, hogy ezzel hálálják meg nekik a sok önkéntes munkát, amit helyi vezetőként a cserkészetért tesznek Ezen kívül az ilyen alkalmak jó lehetőséget kínálnak, hogy megismerjük egymás csapatainak helyzetét és informális keretek között erősíthessük barátságainkat. A résztvevők köszöntésén túl, amihez Zoli Atya és a csapat ifjú vezetői is csatlakoztak, rövid ismerkedős játék majd egy közös feladat megoldása után jó hangulatban vacsoráztunk.

Mivel Budafok egyik jellegzetessége a pincékkel tűzdelt domboldal, ezért vendégeinket egy jó, vörösboros pincepörkölttel vártuk, aminek az elkészítéséhez szerencsére bőven akadtak segítő kezek, ez úton is köszönet érte! Voltak, akik éjszakába menően itt ragadtak, velük az éjszaka nagy részét átbeszélgettük, de a többiekkel is igen jó volt találkozni és váltani egy-két szót. Úgy tűnt, vendégeink is jól érezték magukat, akiket büszkén vezettünk körbe cserkészotthonunkban az este folyamán. Ismerve sok csapat helyzetét, ilyenkor derül csak ki igazán, hogy milyen szerencsések vagyunk a kiváló infrastruktúrával, ami csapatunk rendelkezésére áll.