Megalakult Dél-Buda körzet, de ami ezután történt, attól eldobod az agyadat!

2005 és 2010 után idén megrendezzük a 3. Kerületi Nagytábort, amin szinte az egész I, (Budai) Cserkészkerület részt vesz. Ehhez a frissen alakult Dél-Buda körzet csapatai is csatlakoznak. Előzetes adatok szerint közel 2000-en fogunk együtt táborozni, ha nem többen!
A körzet vezetői altábor parancsnokot választottak, ami előtt mérlegelték, hogy milyen feladatai vannak egy ilyen vezetőnek és meghallgatták a két jelöltet. Mindkét szakmai program igen színvonalas volt, de a jelen lévők végül Kacz Levente, Kaczit választották meg erre a posztra.
Ezek után beszéltünk a csapat és korosztályos programok szerepéről, illetve arányáról a táborban és a közös, egész altábort érintő dolgokról is. Szóval innentől Kaczi irányítja a közös felkészülésünket, programszervezésünket és megpróbálja összehangolni azt, amit az egyes csapatok a cserkésztáborokban csinálnak, hogy végül egy nagy közös és örömteli eseményt szervezhessünk.

Újjáalakult a Dél-Budai Cserkészkörzet

2015 szeptember 23. napján hivatalosan is újraalakult a Dél-Budai Körzet. A jelenlévő vezetők éjszakába nyúlóan beszélgettek, tervezgettek, hogyan alakuljon a körzet jövője, melyek azok a korosztályok, melyeknek programlehetőséget kell biztosítani, és milyen programokra van igazán szükségünk.
Végül megegyezés született: az első félévben Kiscserkész, Cserkész és Vezetői programok lesznek ( ÖVéPP) és a tavaszi időszakban pedig a Kószáknak és a Vándoroknak fog izgalmas programokkal készülni Dél- Buda.

11187276_1038050349558079_4275417179888019183_o

A körzetben sok új csapatparancsnok újult erővel tevékenykedik, de számos tapasztaltabb vezető is kiveszi a részét a munkából így minőségibb, újabb programokkal és emberekkel fog gazdagodni az itteni cserkészvilág.

A körzetnek új elnöke csapatunk csapatparancsnok- helyettese lett, Tóth Réka Kamilla.
A Megbeszélésen a 1026-os számú Szent László Király Cserkészcsapat, a 241.-es számú Bethlen Gábor cserkészcsapat, az 1006.-os számú Marianum Cserkészcsapat, az 1106-os számú Szent Bernát Cserkészcsapat képviseltette magát, valamint a körzethez tartozik a 1108-as számú Szent Tarzíciusz Cserkészcsapat is. Csapatunkat W. Mikesch Viktor, dr. Takácsik Zsombor és Havas – V. Fruzsina képviselte.

Az őrült professzor legyőzése

11025274_10202965490613078_9196154671315177340_o (1)

Február 28. napján a Dél-budai ( Budafok, Baross-telep, Érd) cserkészek egy rendkívül izgalmas programon vehettek részt a körzeti vezetők jóvoltából – így nem kis munkája volt a 903.-as számú Prohászka Ottokár Cserkészcsapat vezetőinek sem.

11017290_10202965368010013_2003539334_o

A program kószáknak (14-18) és vándoroknak (18-26) szólt főleg, mivel olyan nagy volumenű feladatot kellett elvégezni, mint Dr. Profi professzor szupertitkos vírusának megszerzése, melyet a világra akart szabadítani…
Így mi sem volt természetesebb, mint hogy körzetünk cserkészei felpattantak az első vonatra, ami Martonvásár felé ment, hogy találkozhassanak Missz Szöszivel a professzor titkárnőjével. Elmesélte nekik, hogy a professzor mit tervez, és hogy segítségre van szüksége a helyi közösségnek, hogy ne szabadíthassa a vírust el a világon.

11017274_10202965369530051_895716789_o

A „mentő akció” közben találkoztak segítőkkel, egy kedves, aggastyán pappal, a helyi biztonsági főnőkkel, aki azt gondolta, hogy illetéktelen behatolók, így végig furikázta őket Martonvásáron, egy patikus asszonnyal, aki egy gyengített ellenszérummal segítette a munkájukat.. A sok kaland után pedig találkoztak a professzorral, akitől csavart észjárásuknak köszönhetően megszerezték az ellenszert és visszatérhettek a titkárnőhöz, aki beoltotta őket és a helyi közösség lakóit az ellenszerrel.

11045810_10202965370850084_1687477263_o

A kalandorok, miután sokat játszottak, kicsit megpihentek hazafelé a vonaton, majd újult erővel vetették bele magukat az ismerkedésbe, kártyázásba, asztali tenisz – és focibajnokságba a csapatunk otthonában.
Itt is szeretnénk megragadni a lehetőséget, hogy megköszönjük a sok támogatást, a rengeteg mosolygó arcot, és reméljük még sok ilyen Dél-budai, körzeti programunk lesz együtt, így cserkészesen.