A Prohászka Ottokár Cserkészcsapat régóta tervezi, hogy újra bevonja azokat a volt cserkészeket, akik a csapat ’89-es alapítása óta fogadalmat tettek a csapatban. Persze az információáramlásból eddig sem volt senki kizárva, aki érdeklődött irántunk, de család és munka mellet nehéz még a cserkészetre is időt fordítani.
Január 17-én végre elérkezett az idő, és a csapat célzottan a régi tagoknak szervezett egy programot. Nem titkoltan a nosztalgiázás volt a cél, de emellett figyeltünk arra is, hogy azok az emberek, akik évek vagy akár évtizedek óta nem találkoztak egymással, újra megismerkedhessenek.
Nagyjából 10-15 résztvevőre számítottunk, azonban amikor már az összes széket össze kellett szedjük a cserkészotthonból, hogy mind a 30 résztvevőnek helyet biztosítsunk, rájöttünk, hogy egy régi igényt elégítünk ki.
Felrajzoltuk a csapat családfáját a kezdetektől egészen napjainkig. Nagy viták alakultak ki, hogy ki kinek az őrsében volt, azok mikor indultak, ki volt az őrsvezető. Miután ezt sikeresen összeraktuk játszottunk néhány játékot, hogy a résztvevők kicsit összerázódjanak. Eddigre az amúgy sem túl vastag jeget is megtörtük. Ekkor következet az est fénypontja, a sztori verseny. A résztvevőket már a játékok miatt csapatokra osztottuk, így mikor azok lementek, minden csapatnak kiadtuk, hogy kiválasszanak egy történetet cserkészéletükből, amit a legviccesebbnek, vagy legextrémebbnek találnak. Ezeket egy, a jelenlegi vezetőség jeles tagjaiból álló független zsűri bírálta el.
Az előbb felsorolt programokkal párhuzamosan egy különítmény munkálkodott a konyhában, hogy a résztvevőknek finomabbnál finomabb étkeket készítsen. Pont addigra lett kész a vacsora, mire a legjobb történet díjazásra került, tehát gyors rendrakás következett és nekiláttunk elfogyasztani a finomságokat.
Az estéből hátralévő időt már tényleg csak a nosztalgiázás töltötte ki. A beszélgetések a hétórás miséig tartottak, amin közösen vettünk részt.
Jó volt látni, hogy milyen jó hangulat volt ezen a rendezvényen. Reméljük ez az első alkalma volt egy új csapathagyománynak.