Őszi portya 2016

További képek a Facebook-oldalunkon

Az őszi portya egy gyönyörű novemberi napon kezdődött. A csipet-csapat épségben elindult Budafokról, hogy felfedezze a Dunakanyar gyönyörű tájait. Este hat magasságában megérkeztünk a szállásunkra, ami a Szobi plébánia volt. Ekkor már elkezdtünk gyanakodni, hogy valami nincs rendben, mert Viktor nem érkezett még meg a csapat felszereléseit szállító kocsival a szállásra. Amíg a vezetők próbálták elérni, addig a többiek elfoglalták a szobáikat, amelyek egy kicsit szűkösnek bizonyultak, majd egy fantasztikus ismerkedős játékban vehettek részt. Miután az őrsök nyugovóra tértek, a vezetők a következő nap programját beszélték át és eközben a Viktor által vezetett kocsi is megérkezett. Kiderült, hogy defektet kaptak nem messze tőlünk, de a segítség Budapestről érkezett, ami beletelt némi időbe.

20161106_085458
A szombati napon Szabi ébresztett mindenkit. Süvi sikeresen levezette a reggeli tornát, utána pedig a zászlófelvonás következett. A nap fő attrakciója az őrsi túra volt. Az őrsök választhattak három túra közül. Fél tízkor indultak a cserkészek a Dunakanyar felfedezésére. Nagyából mindenki időben visszaért a túráról, így együtt neki is állhattunk a délutáni kézműves programnak. Itt a résztvevők a papírdaru hajtogatási képességeiket fejleszthették mesteri szintre Szabi segítségével. Amíg a cserkészek kézműveskedtek, addig Emese és szorgos segítői egy nagyon finom vacsorát készítettek el. A kaja utáni csendespihenőben mindenki a saját tábortűzi számát csiszolgatta. A rossz idő miatt egy családias, beltéri tábortűzön vehettünk részt, amit Zsófi és Márk vezetett le. A tábortűz alatt két cserkésztestvérünk is fogadalmat tett. Még mielőtt elvonultunk volna elvégezni az esti rutinunkat egy kissé esős zászlólevonásnak lehettünk résztvevői.
A vasárnapot Treka indította és szirén énekével ébresztette a szunnyadó tömeget. Egy gyors reggeli után mindenki összepakolt és várta a Stella által levezényelt akadályversenyt. A vetélkedő közben Emese rekord idő alatt összerakta az ebédet a sün őrs segítségével. Étkezés alatt befutott Zoli atya. Ebéd után egy meghitt misén vehettünk részt. Ezután már csak a táborzárás és a hazaút volt előttünk. Délután öt körül épségben hazaértünk Budafokra.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .