Luca-búza és betlehemi Béke-láng

Réges -régen, még Keresztes Pali bá ötlete nyomán alakult ki az a mai napig tartó, csodálatos hagyomány, hogy csapatunk a Luca-nap előtti vasárnapon apró,kis Lucabúzás csomagokat adományoz a plébániai közösség részére. Az elmúlt években ez a hagyomány már- már kerület szinten várt esemény lett itt, Budafok-Tétényben.  Évek óta a búzával együtt a Betlehemi Békeláng szét osztására is van lehetősége a budafok-belvárosi cserkészeknek.

Idén- mint ahogy azt az itt élők is tudják, és nap, mint nap csodálhatják – megépült az új piac, és a hozzá tartozó számos kulturális és sport eseményre alkalmas “Piac tér”.
Így nem is volt kérdés, hogy idén nem csak a templomban, de a piac téren is lehetőséget biztosítunk a Békeláng átvételére.

Hideg vasárnap volt, már mikor elindultunk a XI. kerületi átvevő ponthoz, is szürkület volt és erősen fújt a szél.  Féltünk is, nehogy elfújja a szél majd hazafelé a lángot, de szerencsére minden simán ment. Futottunk is haza, hiszen kicsivel később már a Piac téren Karsay Ferenc, polgármester úr vette át képviselőinktől a lángot. Itt is lehetősége volt – és éltek is vele- a kerületi lakosoknak, hogy hazavigyenek egy- egy kis lángocskát.

Minden vasárnap este hétkor kezdődik a plébánián az ifjusági mise- ahol most végig a Mária oltáron loboghatott a láng, majd kis,apró üvegcsékben osztogattuk a híveknek, illetve ekkor kerültek odaadományozásra a Lucabúza csomagocskák is.

Reméljük, hogy ezekkel a piciny adományokkal, kedveségekkel tudtunk egy kis fényt, reményt és szeretetet csempészni Budafok-Tétény életébe.

Szerenénk itt is Áldott, Békés Karácsonyt és Boldog Új Évet kivánni!

Jó Munkát,
Tóth Réka Kamilla
csapatparancsok-helyettes

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .