Gyerekek és felnőttek egyik kedvenc ünnepe kétség kívül a Farsangi mulatság.
Miért is lenne más, hiszen ilyenkor mindenki egy kicsit más „bőrébe” bújhat egy-két nap alkalmával. Csapatunk és a plébániai gyerekek idén sem hagyták ki ezt a remek programot, melyen szép számban jelentek meg a maskarás gyerekek, felnőttek.
Rengeteg jelentkező vett részt a jelmez versenyünkön. A nyertesek kiválasztása nem volt egyszerű, de szerencsére egy remek zsűri trió állt össze a cserkész vezetők közül, akik Man in Black jelmezben értékelték az olykor remegő lábú, jelmezbe bújt jelölteket.
Végül mindenkinek nagyon jól sikerült a jelmeze, amiért minden kategóriában csokit kapott az első három helyezett.
A jelmez verseny után természetesen nem hagyhattuk ki a fánk évest sem, hisz ez is hozzá tartozik a Farsangi ünnepekhez.
Miután mindenki jól lakott, elkezdődött a kézműves program, melyen színesebbnél színesebb állarcokat készítettünk.
A mulatság vége előtt még játszottunk egyet, ezzel is változatosabbá téve a programot.
Köszönjük mindenkinek, aki részt vett, gyerekeknek és szülőknek egyaránt!