A fekete rigó – aki a cserkészotthon kertjének gilisztáit tartja rettegésben – nekilátott délutáni lakomájának elfogyasztásához. Még nem tudta, hogy derűs, tavaszi étkezését orvul félbeszakítja majd egy halom felmálházott fiatal. Hozzászokott már az emberekhez ebben a kertben, régóta járt már ide, de ennyi fiatal egyszerre, ráadásul mindenféle kék, zöld és egyéb színű nyakkendőben, még itt is csak évi pár alkalommal fordul meg. Némi gondolkodás után szegény tollas barátunk nem tehetett mást, mint hogy rosszalló tekinteteket vetve a zajos cserkészek irányába, kereket oldjon.
A hétvége során még rengeteg madár nyugalmát zavarta meg a tőlünk származó gyerekzsivaj, hiszen portyánk, mint általában, egy természetközeli helyen volt: Nagybörzsönyben. A falu maga nem ismeretlen számunkra, hiszen különböző formációkban már fel-fel bukkantunk itt. Nagybörzsöny számos templomának egyike a bányásztemplom, mely mellett egy szálláshely is működik, így első utunk péntek este ide vezetett. Vacsora után egy keresztutat tartottunk magunknak, ahogy ez minden évben szokásunk. Ezután aludni tértünk, hogy kipihenjük az út fáradalmait.
Másnap egy gyors reggelit követően már indultunk is a szabadba. A kicsik egy rövid kirándulást tettek a környéken, viszont a nagyobbak a túrát kicsit megspékelve, geoláda keresésre mentek. Ennek lényege, hogy koordinátákat követve kell megtalálni egy elrejtett ládát, melybe az előttünk ott járó túrázók apró csecsebecséket tettek. Ha akarjuk elvihetünk belőle valamit, de akkor hagynunk is kell benne egy saját apróságot. Érdekesség, hogy néhányan ellátogattunk a 2015-ös táborhelyünkre is, amit sokunk kiemelkedően jó táborként élt meg, így volt alkalmunk egy kicsit nosztalgiázni.
Hazaérkezés után egyből kezdetét vette egy már rég áhított számháború, ahol hullottak az emberek, röpködtek a számok és mindenki elfelejtette, hogy épp most érkezett vissza egy fárasztó túráról. Úgy szaladgáltak kicsik és nagyok egyaránt, hogy a „hullaházban” levő segítők alig győzték cserélni a számokat. A játék vége felé egy új játékmódot is bevezettünk, melyben egy semleges embert (jelen esetben engem) kellett a csapatoknak a bázisukra kísérniük úgy, hogy közben a másik csapat nem lövi ki őket.
Noha ez a program nagyon népszerűnek bizonyult, hagyni kellett időt az elcsendesedésre is. A kiscserkészekkel vezetőik a csapatban régebben népszerű játékokat játszottak, hogy azok nehogy feledésbe merüljenek. A nagyobbak viszont egy remek lelki programot élhettek át, amiben párhuzamot állítottunk a geoláda keresés és az életcél keresés között Isten segítségével. Az út végén minden őrsöt egy saját láda várt, amiben a lelki élethez hasznos dolgokat találhattak, és amelyeket mostantól minden őrsgyűlésre el kell vinniük.
A pazar vacsorát követően a hideg idő miatt a favoritnak számító tábortűz sajnos elmaradt, de cserébe a jó meleg szálláson kiscsoportokban feladványokat oldhattak meg, történeteket hallgathattak és egyéb érdekességekkel ismerkedhettek meg a résztvevők. Mondanom sem kell, hogy a mozgalmas nap mindenkit leszívott, így ezen az éjszakán az alvással nem volt gond.
A vasárnap reggel az elpakolás jegyében telt, ugyanis ilyenkor mindig szorít minket az idő. A virágvasárnapi misét a falu templomában hallgattuk meg, majd egy kis helyismereti regölésre is jutott idő. A szállásra érve már csak a takarítás utolsó simításai voltak hátra, mielőtt Budapest felé vettük volna az irányt.
A rigó már messziről hallotta, hogy vasárnapi vacsorája sem lesz zavartalan. Sajnos nem csalták meg érzékszervei, de a pénteki incidens után már nem érte olyan váratlanul a társaság. A húsos gilisztát, melyet az imént csípett meg a nedves talajban, már a gesztenyefa ormán fogyasztotta el.