Soha nem akart még ennyire budafokipoccsos Vándor lenni senki, mint most!

május 26.( péntek)
16:45

7 cserkészegyenruhában várakozó fiatal a Kelenföldi pályaudvaron, közvetlenül az óra alatt. A legtöbbek arcán kérdés fogalmazódik meg:

Mi lesz itt most?
Hová megyünk? Miért mondták azt, hogy ne hozzak pizsamát? Mit fogok enni? Vajon komolyan gondolták, hogy….?

Csapatunk életében már hagyomány, hogy a cserkészév végeztével a vándorok eltűnnek 1-1 hétvégére közösen, vagy párosával és Magyarország legfurcsább pontjairól „csekkolnak be” Facebookon vagy Instagramon.

Nos, idén csak a buszról tudtuk elárulni a közösségi média által mindenkinek, aki csak követ minket, hogy hol vagyunk és hová tartunk, mivel Lengyelországból akkor még kellett roaming díjat fizetni.
Valahogy így történt:

17:10 perc körül átsétáltunk a madarastesco buszmegállójába, ahol a táblából próbálta mindenki kitalálni, – mit fogunk csinálni vasárnap délig- egészen addig, ameddig be nem gördült az emeletes Polski Bus.

Mivel poggyászunk nem volt, így vörös sólyom őrsnyi gyorsasággal foglaltuk el a lenti boxokat, mivel hiperszuper statisztika készítő gondolatmenetünk azt sugallta, hogy ott vagyunk a legnagyobb biztonságban a közel 12 órás úton. Bár a pontos célt csak a határ közelében tudták meg a résztvevők, a szülők körbehívása a piros busz láttán megindult; tudjátok, mint régen a riadólánc, ha az őrsvezető üzenni akart a cserkészeknek. 😉

Néha megijedtünk, mivel az utak kanyargósak, a sofőrök pedig merészek voltak, de összességében jó utunk volt. Hajnali 5 felé sikerült leszállnunk egy számunkra tök idegen településen, Wroclawban. 13 óra múlva már indulnunk is kellett vissza, így rögtön nekiindultunk, hogy felfedezzük Lengyelország negyedik legnagyobb városát. Az állomás mellett megittuk a reggeli kávénkat, majd nyakunkba vettük a várost. Első körben utunk egészen a Odera  partjáig tartott, ahol kialudtuk az út fáradalmait, addig, ameddig …

Tüzesen süt le a nyári nap sugára
Az ég tetejéről az Odera partjára.
Fölösleges dolog sütnie oly nagyon,
A cserkésznek úgyis nagy melege vagyon.

Így magvas gondolatokkal és pár csepp ébresztő nedűvel gyomrunkban tovább is álltunk. Gyors városismertetés, 4 mellékfolyó, háborúk és építészeti stílusjegyek meg- és felismerése után megtudtuk utazásunk igazi célját, a küldetést, mely köré az egész hétvége fel lett építve.

M A N Ó V A D Á S Z A T.

Több, mint 20 törpét találtunk meg (a 150-ből kevesebb mint 1 nap alatt nem is olyan rossz arány 😉 ). Volt könyvelő törpe, fűben ülő törpe, kasszászerzsi törpe, padon pihengető törpe, jóllakott törpe, folyómedret tisztitó törpe, törpe zenekar, Gutenberg törpe.

Sok mindent megtanultunk a lengyel népről. A cserkész lányok a nyakkendő színével megegyező térdzoknit hordanak, a Mekiben és benzinkúton nincs külön mosdó, ellenben az fizetős.
Ellenben nem néznek az emberre furcsán ha kiül piknikezni a parkba, vagy csak egyszerűen leül egy padra egy pillanatra és gyönyörködik Isten adományaiban. Minden sarkon egy kedves apácával vagy pappal találkoztunk, és számos templom, szobor, tábla emlékeztet a múltra. A múlt számukra nem egy súly, melyet el akarnak feledni, hanem a jót látják benne, és a jövő lehetőségét.

A magyar és a lengyel kultúra sok mindenben hasonlít. Amikor az utcán sétálgattunk, néha meg is feledkeztünk arról, hogy hol is vagyunk. Hazánknak éreztük az ismeretlenül is ismerős falakat, ízeket, illatokat.

Farsang 2017

„Dobbanjon a
bundás bakancs,
vígság legyen,
ez a parancs!”

– Szól Mentovics Éva: Vígság legyen! c. versének utolsó sora.

Idén sem volt ez másképp. Ha nem is bundás bakancs dobbant, de nagy mulatság volt cserkészcsapatunk és a plébánia idei, közös farsangolása.

A szokásos jelmezversenyen életre kelt a Viber applikáció, volt egy boszorka meg a három fia, de ellátogatott hozzánk több népi mese alak is. A zsűri idén is különleges vendégek alkották: A Székely meg a Fia és Hello Kitty.

Az ügyességi játékokon kívül a gyerekek fánkevő versennyel és közös énekléssel mérhették össze, ki a legnagyobb szájú.Kézműves foglalkozások alkalmával farsangi maszkot készíthettek a résztvevők, és folyamatosan izgalmas népi játékokkal ismerkedhettek meg a gyerkőcök. Mivel a fánkevő verseny elengedhetetlen kelléke a fánk, így a résztvevők azt is helyben süthették ki a szervezők segítségével.

A nagyobbak böjti fogadalmukat írhatták fel kis cetlikre, majd közösen elégettük a délelőtt készített kiszebábukat télűző versek segítségével.

Reméljük mindenki remekül érezte magát, és ezen érzésen fellelkesülve – már el is kezdte megvarrni a jövő farsangra kigondolt jelmezét

Luca-búza és betlehemi Béke-láng

Réges -régen, még Keresztes Pali bá ötlete nyomán alakult ki az a mai napig tartó, csodálatos hagyomány, hogy csapatunk a Luca-nap előtti vasárnapon apró,kis Lucabúzás csomagokat adományoz a plébániai közösség részére. Az elmúlt években ez a hagyomány már- már kerület szinten várt esemény lett itt, Budafok-Tétényben.  Évek óta a búzával együtt a Betlehemi Békeláng szét osztására is van lehetősége a budafok-belvárosi cserkészeknek.

Idén- mint ahogy azt az itt élők is tudják, és nap, mint nap csodálhatják – megépült az új piac, és a hozzá tartozó számos kulturális és sport eseményre alkalmas “Piac tér”.
Így nem is volt kérdés, hogy idén nem csak a templomban, de a piac téren is lehetőséget biztosítunk a Békeláng átvételére.

Hideg vasárnap volt, már mikor elindultunk a XI. kerületi átvevő ponthoz, is szürkület volt és erősen fújt a szél.  Féltünk is, nehogy elfújja a szél majd hazafelé a lángot, de szerencsére minden simán ment. Futottunk is haza, hiszen kicsivel később már a Piac téren Karsay Ferenc, polgármester úr vette át képviselőinktől a lángot. Itt is lehetősége volt – és éltek is vele- a kerületi lakosoknak, hogy hazavigyenek egy- egy kis lángocskát.

Minden vasárnap este hétkor kezdődik a plébánián az ifjusági mise- ahol most végig a Mária oltáron loboghatott a láng, majd kis,apró üvegcsékben osztogattuk a híveknek, illetve ekkor kerültek odaadományozásra a Lucabúza csomagocskák is.

Reméljük, hogy ezekkel a piciny adományokkal, kedveségekkel tudtunk egy kis fényt, reményt és szeretetet csempészni Budafok-Tétény életébe.

Szerenénk itt is Áldott, Békés Karácsonyt és Boldog Új Évet kivánni!

Jó Munkát,
Tóth Réka Kamilla
csapatparancsok-helyettes

Nemespenész őrsgyűlés

Egy átlag őrsvezető évi több mint 250 órát tölt azzal, hogy az általa vezetett korosztály megfelelő őrsi foglalkozáson vehessen részt.
408 órát tölt el táborban, és ezt több mint 100 órán át szervezi. Egy átlagos őrsvezető 14- 21 éves. Iskolába jár, nyáron munkát vállal. Segít otthon, a plébánián és a világban.
Egy átlagos őrsvezető évi 8760 órában cserkészkedik.

Mert a vezetés nem más, mint példaadás. A példa pedig nem más, mint a vezető élete.

IMG_4214

Épp ezért, néha szükségünk van arra, hogy kikapcsolódjunk, hogy mint résztvevő vehessünk részt egy
programon, vagy egymás között beszélhessünk problémáinkról, nevethessünk, és úgy viselkedhessünk, mint egy átlagos őrsvezető egy másik átlagos őrsvezetővel.

Csapatunkban ezt a közösséget Nemespenész őrsnek hívják.

Mint minden őrsnek, nekünk is vannak őrsgyűléseink, így volt ez november 8–án is. A cserkészotthonban találkoztunk, ahol is finom falatok és teák fogyasztása után megtudhattuk egymásról, hogy ki mit olvasott utoljára, hogy kelt fel aznap reggel utána pedig közösen részt vettünk plébániánk miséjén. Ez a mise az egyik legvidámabb Budafokon. Külön a kicsikhez szól, így az egész templom megtelik 3-7 éves kis lurkókkal és az atya is mindig úgy meséli el a prédikációban az evangélium mondandóját, hogy azt még a legkisebbek is megértsék. Így az őrsgyűlésen ránk ragadt vidámság csak fokozódott ahogy Jézus szavait hallgathattuk.

Mise után Bencze Márk, friss segédőrsvezetőnk segítségével az egész vezetőség megtanulhatta, hogy kell mesés kávékülönlegességekkel készülni kávéházra, minden résztvevő elkészíthette a saját kedvenc kávé különlegességét.( Például tudtátok, hogy a cappucinoba pontosan 30 ml kávé kell? Vagy hogy mi a különbség a Prohászka kávé és a cappucino habja között? (a lágysága)

Budafokon nagy szenzáció, hogy nemrég nyílt meg a Péter Pál kápolna melletti Stáció kert, így mise után meglátogattuk azt is. Mesés időnk volt, így a domboldalban gyönyörkedve gondolhattuk végig, mi mindent hallhattunk az ovis misén. Megtaláltuk a tíz parancsolatot, a jászolból kiszökött báránykákat, felmásztunk egészen a kert végébe.

Mire beesteledett visszaballagtunk a cserkészotthonba, ahol is tovább folyt a kötetlen beszélgetés egészen késő estig.

Remek alkalom volt arra, hogy az új és a régebbi vezetők megtalálják a közös hangot. Terveinkben szerepel, hogy negyedévente találkozunk újra, illetve együtt tudjunk egy hétvégét töltődni és szakmailag fejlődni.

Vándorpróba 2015

Csapatunk nem csak a lelkesedésben vagy a kávéfőzésben töretlen, de a Vándor korosztályi programokban is. A 2014 / 2015-ös cserkészévben több mint 15 korosztályi programon vehettek részt a 18- 28 év közötti vándor cserkészek, emellett ők szervezték a csapat őszi portyáját és segédkeztek a csapat és a körzet nagyobb programjainak lebonyolításában is.

1 Egy kattintás ide a folytatáshoz….