A legcsaládiasabb kiscserkész tanya

Kevesebb, mint tucatnyi (kis)cserkész szállt le Kosdon 2018. augusztus 1-jén 11:09 – kor a Vác felől érkező buszról. A helyi kiskocsma tulajdonosa egyben a falu közelében álló erdei kulcsosház fenntartója is, így a kisiskolásokkal tarkított csoport szokatlan módon rögtön sietve a vendéglátóipari létesítmény felé vette az irányt.

A Pálma Presszó, ahogy azt a Google Maps önkéntes fotósa 2019. márciusában megörökítette.

A tikkadt nyári forróságban már-már tájhű nevet viselő Pálma Presszótól a csapat hátizsákjai terepjáróval, míg a humánerőforrás gyalog folytatta az utat. Vissza az úton – a temetőnél jobbra – végig a falu határáig, majd balra – a dombtetőnél jobbra majd a jelzőtáblánál balra majd egyenesen – hangzott az útbaigazítás (ilyenkor kell nagyon magabiztosan bólogatni, mert különben a bizalmatlankodó kiscserkészek már a második kanyarnál eltévedést kiáltanak!)

A kosdi völgy a kulcsosház felé vezető útról fényképezve. Forrás: mapio.net

Mélyen meghajló fák lombkoronája szegélyezte a lassan aratásra kész mezőt, de ha a megfelelő ponton lépünk át a dús növény-falon, hirtelen ritkás fenyőerdővel borított domboldalon találjuk magunkat, a domb lábánál pedig hirtelen feltűnik a Cselőtepusztai kulcsosház maga, hőseink úticélja, választott otthona a következő négy éjszakára.

A Cselőtepusztai kulcsosház

A Cselőtepusztai kulcsosház kedvelt célpont a Budapestről kiszakadni vágyó fiatalok, művészek számára, a fenntartó egyesület láthatóan gondját viseli, és minden bejövő forintot a fejlesztésre fordít: a tetőn napkollektorok termelnek minimális áramot, amelyet a padláson lévő akkumulátorok tárolnak el, így éjszaka lehetőség van minimális világításra, de tervben van melegvizes zuhanyzó kialakítása is a kert végében található nap-melegítette tartályos megoldás mellé.

A következő napokban a kis csapat megmászta a 652 m magas Naszály-csúcsot, megmártózott a Váci strandon, rengeteget játszott a kertben, énekelt este a tűz körül, minden nap maguk főzték az ebédjüket, és alaposan felfedezték a környéket.

Megfáradva, de remek élményekkel gazdagodva szálltak le a vonatról a budapesti Nyugati pályaudvaron 2018. augusztus 5-én, 14:02 – kor, miközben megkönnyebbülten nyugtázták, hogy ez is meg volt, és még mindig majdnem egy teljes hónap van hátra a nyárból.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .